Sport-Parasport

Sport-Parasport

A közelmúltban, a debreceni országos úszóbajnokság előtti sajtótájékoztatón jelentették be, hogy együttműködési megállapodást köt a Magyar Úszó Szövetség és a Semmelweis Orvostudományi Egyetem.

A Találj Magadra Egyesület speciális programjával ismerkedhettek meg a rádióhallgatók kedden délelőtt a Csillagpont Rádió műsorában.

Jótékonysági futóversenyt szervez a Sok Kis Kéz Közhasznú Egyesület május 25-én Sajóbábonyban. 2, 5 és 10 km-es távokra lehet leadnia nevezéseket, előnevezni május 19-ig lehet a www.sokkiskez.hu oldalon.

A kama játék, minden eddigi kutatási eredmény azt mutatja, „Miskolc sportja”, vagyis az utóbbi 60-70 évben csak ebben a városban és környezetében létező és ismert labdás csapatsport.

Március 23-án és 24-én, immár 23. alkalommal rendezik meg a Víz Világnapi Nemzetközi Úszóversenyt Miskolcon a Kemény Dénes Sportuszodában.

A Mellik Béla által vezetett klub versenyzői ezúttal a március 10-én Jászapátiban megrendezett Rangsorversenyen értek el remek eredményeket. A termés 8 aranyérem és 2 ezüstmedál, 1 bronzérem.

Húsz éves a Magyar Szervátültetettek Szövetsége, melynek elnökével beszélgettünk a Csillagpont Rádió kedd reggeli műsorában.

2015-ben indította útjára egy amatőr sportoló az Országfutást, azzal a céllal, hogy minimum 5 km teljesítésével fussuk körbe Magyarországot, ami 2246 km-es távot jelent.

Peni István sportlövő

A MOL Tehetségtámogató Program Sport pályázata azoknak a 10-18 év közötti általános vagy középiskolás diákoknak nyújt anyagi segítséget, akik tehetséges sportolók és országos vagy nemzetközi versenyen is bizonyítottak már.