Portré

Bárdosné Hutter Erika - Már gyermekkorában tudta, hogy ápoló lesz

Elhivatottsága és szakmaszeretete igazán példamutató, miként céltudatossága is. Hiszen kilenc esztendős sem volt még amikor elhatározta, hogy az egészségügyi pályát választja. Ápoló lesz, mert az olyan szép és jó érzés, ha másokon segíthet.

Álmát megvalósította, az ápolást pedig nem is akármilyen szinten műveli immáron több évtizede, amelyért a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elismerő kitüntését vehette át a közelmúltban.

Portré

Az emberi kéz egy összetett csodálatos szerkezet. Nem is gondolunk, talán bele milyen kincsnek vagyunk a birtokában.  Így van ez rendjén. Persze nem árt, ha óvjuk, védjük kincseinket.  Dr.

Semmelweis napon kapott főorvosi címet az audiológiai szakrendelést vezető szakorvos. Joó doktornő a Csillagpont Rádió Rendelő című műsorában beszélt a pályakezdéséről, arról, hogy miért választotta e szakterületet.

Az ismert gyermekgyógyász, dr.Velkey László professzor unokája, dr. Kretzer András adta át a nagyapa által összegyűjtött dokumentumokat az utódoknak: dr. Sólyom Enikőnek, dr. Lombay Bélának és dr.

Egészségügyi dolgozókat köszöntöttek a Népkerti Vigadóban. Itt rendezték meg az idén a magyar egészségügy napjának ünnepségét, amelyen kitüntetéseket és jutalmakat adtak át a szakmában élenjáróknak.

Miniszter Elismerő Oklevélben részesült kiemelkedő szakmai tevékenységének elismeréseként Kovácsné Gávay Katalin, a miskolci Petőfi Sándor Általános Iskola ének-zene, történelem szakos tanára.

A miskolci Bársony János Általános Iskola magyar-történelem szakos tanára az Év Tanára országos megmérettetésen második helyezést ért el. A tanárnőt diákjai jelölték a versenyre, ami számára különleges elismerés.

Adámi Zsanett többszörös paralimpikon sportoló jó példája annak, hogy kemény munkával, egy hátránnyal induló ember is példakép lehet nemcsak az egészségesnek nyilvánított emberek világában.   Az örökbefogadott mozgássérült fiatal hölgy egész életét a bizonyítási vágy...

Valójában piacon vásárolt paradicsommal kezdődött az érdeklődés, később az elköteleződés a bolgárok iránt Németh Csaba számára.

A bőr mindent elárul, a bőr beszél. Így tartja dr. Károlyi Zsuzsánna bőrgyógyász szakorvos, aki igencsak érti ezt a nyelvet.

Vannak sikeres emberek, akikről úgy tartják, már gyermekkorukban lehetett látni, hogy „sokra viszi”. Vannak olyanok, akikről azt mondják, fiatalon eléggé „lazára vették a figurát”, aztán később benőtt a fejük lágya. Ugye ismerősek ezek a megnyilatkozások?