Oktatás-képzés

Folytatódnak gyermekprogramok a könyvtárban

Novemberben három programmal várja a gyermekeket a II. Rákóczi Ferenc Könyvtár Központi Könyvtára (3530 Miskolc, Görgey Artúr utca 11.).
Az intézmény gyermekkönyvtárában november 10-én, kedden 17 órától az Ünnepeljük együtt Márton-napját! című rendezvény ovisoknak és kisiskolásoknak szól, ugyanis Szemán-Czégé Dóra színésznő, óvoda- és drámapedagógus rendhagyó foglalkozással készül. Mesékkel, felolvasással és igazán vidám élménnyel. Reméljük, hogy mindez igazi Márton-napi hangulatot teremt, így vidám, közös pillanatokat élhetnek át a gyerekek.

Oktatás-képzés

Az Európa Unió által évente szervezett, legrangosabb tehetség-kutató verseny döntőjét, az EU Fiatal Tudósok Versenyét – melyre a világ 35 országából 65000 fiatal közül kiválasztott középiskolai fiatalok érkeztek – az idén szeptember 13-18.

TÁMOGATÁSBAN RÉSZESÜLT A TISZÁNINNENI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET „SZALAY SÁMUEL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA ENEGRIAHATÉKONYSÁGI FELÚJÍTÁSA” CÍMŰ KEHOP-5.2.13-19-2019-00056 AZONOSÍTÓ SZÁMÚ PÁLYÁZATA

A 2022-es Európai Egyetemi Játékokon elért kimagasló eredményeihez gratulált sportolóinak a Miskolci Egyetem vezetése és a MEAFC sportklub.

A Miskolci Egyetem hazai és nemzetközi hírnevét erősítő tudományos és oktatói tevékenység elismeréseként, valamint az egyetemi közösségért végzett munka megbecsüléseként kitüntetéseket adtak át a Miskolci Egyetem nyilvános szenátus ülésén augusztus 31-én.

A szakmai kapcsolatok mellett az emberi kapcsolatok is fontosak a kárpátaljai főiskola és a Miskolci Egyetem között. Az ukrán háború miatt kialakult helyzet pedig tovább erősítette az együttműködést. „Jószándékkal és figyelemmel fordulunk egymás felé.

Közel 30 százalékkal emelkedett a nemzetközi szinten is számon tartott megjelent tudományos cikkek száma a Miskolci Egyetemen az elmúlt három évben. Az egy oktató-kutató főre jutó hivatkozások száma az elmúlt két évben megduplázódott.

Magyarország első vidéki Cambridge Assessment International Education által akkreditált magániskolája, a miskolci Avalon International School testvériskolai kapcsolatot létesített a portugál Santo António Nemzetközi Iskolával (SAIS).

A Miskolci Egyetem kiemelkedő partnere a bányászati ágazatnak és a bányászati szakigazgatásnak.

Az operatív törzs döntése értelmében ugyanis az Országos Mentőszolgálat április 18. éjféltől már nem vesz részt a Covid-gyanús esetek PCR-tesztelésében. 2020 őszétől viszont az intézmény hallgatói aktívan segítették a járvány elleni védekezést.

A 2020/2021-es tanévtől bevezetett új szakképzési rendszer elsődleges célja a munkaerőpiac igényeihez az eddigieknél sokkal rugalmasabban alkalmazkodó és magas színvonalú képzés kialakítása volt.