Oktatás-képzés

Hulladékból művészet – diákalkotások a fenntarthatóság szolgálatában a Kossuthban Junk Art kiállítással zárul a Fenntarthatósági Témahét az ökoiskolában

Különleges módon hívja fel a figyelmet a környezettudatosság fontosságára a miskolci Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum: a Fenntarthatósági Témahét keretében diákjai szó szerint új életet adtak a hulladéknak. A „Junk Art kihívás” során a tanulók kreatív alkotásokká formálták a kidobásra szánt anyagokat, bizonyítva, hogy a fenntarthatóság nemcsak fontos, hanem inspiráló és élményszerű is lehet.

Oktatás-képzés

Hagyományteremtő szándékkal szervezte meg a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara az idén a Kossuth Zsuzsanna Nemzeti Egészségügyi Szakképzési Versenyt, amelynek célja az oktatás színvonalának további emelése valamint a képzésben kiemelkedő teljesítményt nyújtó...

Mi okozza az iskolai kiégést?  Ezzel címmel tartott élénk érdeklődéssel kísért előadást a MCC Miskolci Képviseletén dr. Jagodics Balázs SZTE pszichológiai intézetének adjunktusa.

Korábban harmad-negyedév után, a jövőben azonban már első éves hallgatóként is szert tehetnek gyakorlati tapasztalatokra a köznevelési intézményekben azok a leendő középiskolai tanárok, akik a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karán tanulnak.

A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara idén 10. alkalommal hirdette meg a Szakképzési Díjat, mely a magyarországi szakképzés megerősítésére irányuló kiemelkedő kezdeményezések legrangosabb elismerésének számít. 

A közelmúltban megrendezett XIV. Taní-tani Online Nemzetközi Tudományos Konferencia kapcsán Dr.

Egész éven át tartó programsorozattal adózik névadója emlékének a miskolci Petőfi Sándor Általános Iskola.

Az intézmény először hirdeti meg ezt a szakot, amelyre a korábban gyógytornászként végzett hallgatókat várják. Az Egészségtudományi Kar Alkalmazott Egészségtudományok Intézetének igazgatója dr.

Számos kedvező változást jelent az idén a diákoknak a törvényi szabályozás módosulása. Ilyen például, hogy érettségi nélkül is lehet jelentkezni olyan szakokra, amelyeknél korábban ez követelmény volt. Ilyen az is, hogy megszűntek a minimum ponthatárok.

Különleges támogatást és közösséget ad a Príma-díjas miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium a diákoknak. Nem róluk mondják, ők maguk érzik így.

A Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kar Gyógypedagógiai Tanszékének vezetője, egyetemi docens a „Magyar Tudomány ünnepe” alkalmából eddigi kiemelkedő kutatómunkája elismeréseként MAB-ME Tudományos Díjban részesült. A Csillagpont Rádió vendégeként elsőként...