Kultúra

Hét fiatal, hét vendégváró közösség – kistelepülések jelentkezését várja a KAPOCS

Magyarországi kistelepüléseket hív a KAPOCS – Magyar fiatalok világjátéka: hét olyan közösséget keresnek a szervezők, amely szívesen fogadna egy-egy külhoni magyar fiatalt a 2027. januári világdöntő napjaiban. A mentortelepülések vendégszeretetükkel, hagyományaikkal és közös programokkal tehetik személyes élménnyé a magyar összetartozást.

Kultúra

Az előző két évet követően 2022-ben újra az év 365 napján fogadhatták a látogatóikat – örömmel adta hírül Veress Tamás gyűjteményi vezető. A látogatók megháláltak a folyamatos nyitva tartást, hiszen tavaly összesen 120 ezer vendég kerete fel az állatkertet....

A miskolci zeneszerző-előadóművészt 2022 tavaszán egy rangos nemzetközi versenyen Kanadában, a mezőny legjobb zeneszerzőjének és előadójának választották Találkozások című dalával. A Grammy-díjas művészekből álló zsűri elismerősen nyilatkozott a dalról, és az...

Ezekkel a gondolatokkal kívánt Boldog Új Évet „Az Avasi Arborétumért” Alapítvány elnökeként Adorján Eszter a Csillagpont Rádió közéleti magazinműsorában.

Fenti címmel jelent meg Darázs Richárd új mesekönyve, amelynek kéziratai valóban elvesztek, ezért az újraírást követően kapta ezt a találó címet. A miskolci lakosú szerző, az Észak-Keleti Átjáró Egyesület munkatársa; a szervezet a könyv kiadója is egyben.

Különleges támogatást és közösséget ad a Príma-díjas miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium a diákoknak. Nem róluk mondják, ők maguk érzik így.

Sándor Zoltán karnagy a Csillagpont Rádió közéleti magazinműsorában elmondta: a pozsonyi nemzetközi adventi fesztiválon két kategóriában - kamarakórus és egyházzene- indultak, mindkettőben „aranyos” eredménnyel zártak. Az év végi időszak nagyon programdús,...

Bózsó Gyula az Északerdő Zrt. műszaki osztályvezetője volt a Csillagpont Rádió vendége, akinek a közelmúltban két hiánypótló könyve is megjelent.

Megújult egy újabb kistelepülési könyvtár. A tardi szolgáltatóhely ünnepélyes átadóját 2022. december 2-án, pénteken tartották. A községben több beruházást is ezen a napon avattak.

Több, mint 100 síros 11. századi temetőre és számos őskori temetkezésre bukkantak a miskolci Herman Ottó Múzeum régészei az ősz folyamán a bükkábrányi lignitbánya területén.

A miskolci Herman Ottó Múzeum munkatársai voltak a Csillagpont Rádió vendégei kedden reggel.