Közélet

Te mit csinálsz, ha egy nő összeesik előtted? – Megérkezett a Mentőalapítvány nőnapi kisfilmje

Az Országos Mentőszolgálat Alapítvány (OMSZA) Nemzetközi Nőnapra időzített szórakoztató edukációs kisfilmjében szó szerint NŐ a tét: Timi (Oroszlán Szonja) egy váratlan incidenst követően „élőzve” mutatja be az újraélesztés laikus technikáját dr. Bárány Olgán (Pokorny Lia). Az is kiderül, miért ódzkodik Bala (Csuja Imre) és bandája, hogy elsőként lépjenek oda az ájult ügyvédnőhöz. A felmérések szerint ugyanis a nők kisebb eséllyel kapnak segítséget ilyen helyzetekben. Az OMSZA a kisfilmmel ezen szeretne változtatni.

Közélet

A nyugdíjasok szaktudásuk, tapasztalatuk révén sok munkakörben akár a fiatalok betanítását is vállalhatják, ráadásul több foglalkoztató jelezte, hogy a rugalmasabb foglalkoztatási forma segítségével szívesen visszavenné korábbi alkalmazottját.

Augusztus 7-ig jelentkezhetnek a pótfelvételi eljárásra azok, akik az általános feltételek mellett nem kerültek be egyetemre, főiskolára, vagy nem adtak be kérelmet. A felvi.hu oldalon közzétett tájékoztató szerint jelentkezni kizárólag elektronikus úton lehet, és...

A négy gyanúsított ipari mennyiségben gyártotta a hamis készítményeket.

Csak tavalyhoz képest esett vissza a felvételizők száma, az idei adat nagyjából megegyezik a 2016-ot megelőző néhány év számaival.

Az UNESCO Globális Geoparkok arra törekednek, hogy bemutassák a változatos geológiai értékeket, elősegítsék azok védelmét, továbbá hogy jó példák és gyakorlatok segítségével bekapcsolják azokat az oktatásba és a turizmusba egyaránt.

Már csak néhány óra, és kiderülnek a 2017-es felvételi ponthatárok. Idén összesen 106 ezer jelentkező izgulhat, sikerült-e elegendő pontot összegyűjtenie, hogy szeptembertől ott kezdhesse meg felsőfokú tanulmányait, ahova a legjobban szeretett volna bekerülni....

A Bükki Nemzeti Park nyugati kapujában, Felsőtárkányban 2017. július 20-án Borsod- és Heves megye településeinek 70 polgármestere találkozott, hogy kezdeményezzék a Bükk-vidék Geoparkot létrehozását.

A népegészségügyi helyzet javításáért együttműködési megállapodást kötött az egészségügyért felelős államtitkárság és a Népegészségügyi Képző- és Kutatóhelyek Országos Egyesülete szerdán Budapesten.

Alaposan felpörgött a dohánypiac Magyarországon, és jó eséllyel megdől idén az éves forgalmi rekord - írja hétfői számában a Világgazdaság a Nemzeti Dohánykereskedelmi (ND) Nonprofit Zrt. adataira hivatkozva.

Minden készen áll arra, hogy 2017. július 16-23. között a Miskolci Egyetem és a város közösen az eddigi legjobb Egyetemi Kosárlabda Európa-bajnokságot rendezze meg. 16 ország, 28 csapat, 78 mérkőzés, 3 helyszín – címszavakban és számokban.

2024. március 28., csütörtök, Gedeon, Johanna

Csillagpont Rádió podcast

Időjárás

Programok Miskolcon