Közélet

800 ezer magyar él olyan településen, ahol nincs patika

A magyar települések 47 százalékában nincs patika, az ott élők kénytelenek autóba, buszra vagy vonatra szállni, ha ki szeretnék váltani a gyógyszereiket. Már ha tudnak, hiszen rengeteg olyan ember él, aki életkora vagy egészségügyi állapota miatt még a lakóhelyén működő gyógyszertárba sem tud eljutni. Világszerte szeptember 25-én ünneplik a gyógyszerészek napját – de mi lenne, ha a gyógyszerész nem csak a patika pultja mögött állva várná a beteget, hanem amikor szükséges, el is menne hozzá? Egy szegedi gyógyszerész kilenc éve erre a kérdésre keresi a választ.

Közélet

Újabb sikeres éven van túl a Miskolci Állatkert. Az előző két év után a tavalyi esztendőben végre újra mind a 365 napon fogadhatták látogatóikat. Ők ezt meg is hálálták, hiszen több, mint 120.000 vendég kereste fel az állatkertet a 2022. évben.

Idén ősszel is folytatódott a Volánbusz 2018 óta tartó modernizációs programja: decemberig száz darab Credobus Inovell 12 típusú autóbusz állt forgalomba országszerte.

Hogy ne legyen kesernyés az ünnep hangulata, s hogy az örömszerzés ne járjon bosszúsággal, veszteséggel, megkárosítással, annak érdekében bizony gyakran mi magunk is tehetünk.

Az idén húszéves, elektromos kéziszerszámokat és akkumulátorokat gyártó és fejlesztő Robert Bosch Power Tool Kft.

Az ALTEO megbízásából a Civil Impact Nonprofit Kft. pályázatot hirdetett magyarországi civil szervezetek számára olyan program megvalósítására, amelynek célja az energiaszegénységgel sújtott társadalmi csoportok, egyének, családok, háztartások támogatása.

Több, mint 100 síros 11. századi temetőre és számos őskori temetkezésre bukkantak a miskolci Herman Ottó Múzeum régészei az ősz folyamán a bükkábrányi lignitbánya területén.

Míg rövid távon a kkv-knak stagnáló gazdasági környezettel és magas árakkal kell megküzdeniük, hosszabb távon csak képességeik megerősítésével válhatnak versenyképesebbé.

Az új menetrend decemberi életbe lépése után is változatlanul közlekednek az autóbuszjáratok Gödöllő, Aszód, Bag és Tura térségében. A MÁV-Volán-csoport új, 2022/2023-as vasúti és autóbusz-menetrendje december 11-én, vasárnap lép hatályba.

"Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam." Pál apostol 2 Timotheus 4.7

 

Szabó György, a bükki füvesember életének 94. évében, családja körében, bükkszentkereszti otthonában hunyt el, 2022. december 4-én.

A véradás az egyik leghumánusabb emberi cselekedet. A biztonságos vérellátás a vöröskereszt elsőszámú feladata. A valamennyiünket sújtó Covid és az ukrán menekültek ellátásában való részvétel újabb feladatot jelentett és jelent ma is a szervezet számára.