Hitélet

Példátlan megtiszteltetés a TermészetBÚVÁR Alapítványnak - A pápalátogatáson könyvünk hazánk névjegye

Az elmúlt napokban különösen nagy megtiszteltetés érte a közhasznú TermészetBÚVÁR Alapítványt. Ugyanis a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Titkársága a pápalátogatás szervezőbizottságával közösen úgy döntött, hogy a kiadói gondozásunkban megjelent, immár négy kiadást megért Értékőrző Magyarország – Nemzeti parkok, világörökség című könyvünk felfrissített, angol nyelvű változata hazánk egyik névjegye lesz rangos vendégeink számára.

Hitélet

A ritkán előforduló szisztémás autoimmun betegségről hallhattak a Csillagpont Rádió műsorában. Egyfajta orvos-beteg találkozó színhelye volt a stúdió.

Egy éve hat meg Papp Vilmosné Éva néni a Miskolci Máltai Szeretetszolgálat lelke motorja. Az önzetlen munkatársra emlékeznek a  Miskolci Máltaiak 2017.

Mindenszentek és halottak napi liturgiával emlékeztünk elhunyt munkatársainkra, barátainkra, szeretteinkre a B-A-Z Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház kápolnájában 2017. október 31-én.

20. alkalommal szervezték meg Debrecenben a Szent Damján Tábort, melyben értelmi fogyatékossággal élő fiataloknak egy héten át nyújtanak tábori élményeket.

Második alkalommal rendezik meg a MIÉRTT Keresztény Fesztivált július első hétvégéjén Miskolcon. A Miskolci és Észak-magyarországi Regionális Testvéri Találkozó külön apropóját képezi, hogy idén tartják a reformáció 500. évfordulóját is.

A történelmi egyházak társadalmi szerepvállalása volt a témája annak a Nemzetközi tudományos konferenciának melyet 2017. április 20-án tartottak a Miskolci MAB székházban. Csapó Barbara a jezsuita rend munkatársa is előadó volt.

Betegek világnapja

Istentiszteletet tartottunk a B-A-Z megyei Kórház és Egyetemi Oktatókórház kápolnájában 2017. 02. 13-án a betegek világnapjára emlékezve.

Február 11-e  a Betegek Világnapja. Ebből az alkalomból 2017. február 13. (hétfő) 11.00 órától a Borsod-A.-Z.

Országos gyűjtést indított az olaszországi buszbaleset sérültjei és az áldozatok hozzátartozói javára az Ökomenikus Segélyszervezet. Az adománygyűjtés részleteiről a szervezet kommunikációs igazgatóját Gáncs Kristófot kérdeztük.

2024. március 29., péntek, Aguszta

Csillagpont Rádió podcast

Időjárás

Programok Miskolcon