Havária

Könnyek, imák, adományok – helyzetjelentés a leégett radostyáni református templomról

Súlyos károkat okozott a tűz a radostyáni református templomban. Az épület tetőszerkezete elpusztult, a megmaradt falak között elszenesedett gerendák és törmelék jelzi a pusztítás mértékét. A korábban fedett templomtér most a szabad ég alatt áll.

A veszteség mélyen érinti a helyi közösséget. A templomhoz nemcsak istentiszteletek, hanem családi emlékek és több nemzedék életének meghatározó pillanatai is kötődnek. A megmaradt falak így egy közösség történetének emlékeit is őrzik.

Havária

A Groupama Biztosítóhoz június 1-jétől közel 3000 lakásbiztosítási kárbejelentés érkezett. Az elmúlt napokban tomboló különösen heves viharok lokális régiókban okoztak kiemelkedő károkat.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) pénteki közleménye szerint kísérleti ebola elleni vakcinát kellett Magyarországra küldeniük, miután laboratóriumi kutatók lettek kitéve a halálos járványnak, írja a Washington Post értesüléseire hivatkozva a 24.hu Mint írják, a WHO...

További havazásra, viharos szélre, hófúvásra figyelmeztet a meteorológia az ország keleti részében. Borsod-Abaúj-Zemplénre és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére hófúvás miatt mára is kiadták a legmagasabb fokú, piros figyelmeztetést.

Az M3-as autópálya Budapest felől vezető szakaszának 235-253. kilométerében jégpáncél borítja az utat. Kérjük a járművezetőket, hogy a balesetek megelőzése érdekében fokozott óvatossággal közlekedjenek! Amennyiben tehetik, kerüljék el az érintett útszakaszt!

Világszerte több mint 200 támadást kísérelt meg a BadRabbit zsarolóvírus, amely kedden több orosz tömegtájékoztatási eszköz mellett fennakadásokat okozott a kijevi metró és az odesszai reptér működésében - közölte szerdán a Kaspersky Lab orosz kiberbiztonsági vállalat...

2017.09.03-án hajnalban, 03:30-kor 6.3 magnitúdójú szeizmikus eseményt regisztráltunk Észak-Korea területén. Az esemény nagy valószínűséggel robbantás (atomrobbantás) volt.

A négy gyanúsított ipari mennyiségben gyártotta a hamis készítményeket.

A káresethez a megyeszékhely hivatásos tűzoltóit, a Katasztrófavédelmi Műveleti Szolgálatot, a Katasztrófavédelmi Mobil Labort és a Regionális Műszaki Mentőbázis vegyi konténerét riasztották.

A 40 éves Bükki Nemzeti Park történetében eddig nem tapasztalt természeti katasztrófa történt 2017. áprilisában a Bükkben. Az utóbbi időben egyre enyhébb tél végi időjárás észrevétle­nül fordult tavaszba.