Gyógyászat

Endoszkópos gerincműtét: úttörő eljárást mutat be az SZTE új videója

A derékfájás és a porckorongsérv ma már népbetegségnek számít, amely milliók mindennapjait keseríti meg, korlátozva a munkavégzést és az aktív mozgást. Bár sokan tartanak a hosszas lábadozással járó gerincműtétektől, létezik egy gyors, minimálisan invazív és innovatív megoldás: az endoszkópos gerincműtét. Ez az eljárás a világon is csak kevés helyen számít gyakorinak, azonban a Szegedi Tudományegyetem Idegsebészeti Klinikáján hazánkban elsőként vált rutinszerű beavatkozássá.

Gyógyászat

Ahogyan az általában lenni szokott, Sándorné Szalai Ildikó is már kislánykorában elhatározta, olyan pályát választ magának, ami hasznára van másoknak. A segíteni mindenkor kész leányzó így döntött az egészségügy mellett.

Eleinte a kézsebészet vonzotta, a mikrosebészet mindig is érdeklődése középpontjában volt, ám amikor az érzékszerveket, illetőleg a szem működését tanulták a Debreceni Egyetemen, akkor megfogalmazódott benne: szemész orvos lesz.

A Csillagpont Rádió ezúttal egy rendkívül érdekes témának járt utána. A kényszerbetegségekről kérdeztük szakértőnket, a Velkey László Gyermekegészségügyi Központ pszichológusát.

Pihenni, kikapcsolódni és gyógyulni vágyók egyaránt megkapják mindazt, amire vágynak, ha ellátogatnak Hajdúböszörménybe, a Bocskai Gyógyfürdőbe.

Nem túl rózsás a helyzet, annak ellenére, hogy itt, az ország északi részén működik hazánk egyik legkorszerűbb egészségügyi centruma, amely a régió szív- és érrendszeri betegségben szenvedőinek gyógyítására, ellátására hivatott.

Nem lehet elégszer hangoztatni, hogy a népbetegségnek számító stroke bekövetkeztekor minden perc számít az orvoshoz jutásig. Hiszen a késlekedés idegsejtek millióinak pusztulásával, ezzel együtt pedig az érintett agyterület elhalálásával jár együtt.

Tíz éve született meg hazánkban a Nemzeti Szívinfarktus Regiszter létrehozásának ötlete, négy éve pedig már törvényi kötelezvények alapján működik.

A betegek általában a szemhéj csüngésével vagy kettős látással jelentkeznek orvosuknál. A tünetek erősségére jellemző a napszaki ingadozás is, reggel ugyanis a panaszok elenyészőbbek. A lógó szemhéj okát azonban feltétlenül ki kell deríteni.

Az alsó végtagi verőérszűkület sokáig felismerhetetlen. Elsősorban azért, mert hiányoznak az erre jellemző tünetek.

Vajon lépést lehet-e tartani az egészségügyi háttértechnika robbanásszerű fejlődésével?  Ez a kérdés foglalkoztatta a könyv szerzőit, szerkesztőit akkor, amikor elhatározták, bebizonyítják hogy igen, hiszen erre kényszeríti az egészségügy szakembereit az élet....

2026. augusztus 14., péntek, Marcell

Időjárás

Programok Miskolcon