Programajánló

Programajánló

Miskolcon a 2023-as esztendőt a kultúra évének szánják, több jeles évfordulót is ünnepel a város. A Csodamalom Bábszínház a 30., a Miskolci Szimfonikus Zenekar a 60., a Miskolci Nemzeti Színház pedig 200.

Egy páratlan rendező, egy világhírű táncegyüttes, és két klasszikus parádésan újrafogalmazva.

Az egyes sportágak testközelből történő megismertetése, valamint az utánpótlás bázis szélesítése érdekében toborzó-kampányt indított a Miskolci Sportiskola. Az első toborzót március 3-án tartották meg a Szabó Lőrinc Általános Iskolában, ahol a kosárlabdázás...

Szerencs újkori történelme szorosan összekapcsolódik a gyárainak történetével. Sikereik fellendítették a város gazdasági és szellemi életét, hozzájárultak a térség ipari kultúrájának meghonosodásához.

70 éves a miskolci Egressy Béni Zeneiskola.  A neves évfordulót egész tanéven át tartó koncertsorozattal ünneplik az iskola tanárai, diákjai és a meghívott vendégművészek.

A Herman Ottó Múzeum utazó bőröndjeibe nyerhettünk betekintést az intézmény két munkatársa Vassné Dobák Leonóra osztályvezető és Barsi Csaba múzeumi gyűjteménykezelő segítségével a Csillagpont Rádió kedd reggeli közéleti magazinműsorában.

Tokaj-Hegyalja ismert nagy és kis kézműves pincészeteinek ad bemutatkozási lehetőséget a város legelegánsabb boros programja, a Furmint Február Miskolc, amelyet immáron ötödik alkalommal rendeznek meg február 10-én a Népkerti Vigadóban. Az esemény kapcsán...

Még javában tart a Nagy Magyar Filmteszt Diákoknak hatodik évada, de már most látszik a több mint 17 ezer résztvevő válaszaiból, hogy a fiatalok körében rendkívül népszerűek és ismertek a magyar rajzfilmek és az új nagyjátékfilmek.

Értünk Miskolcon címmel fél éves programsorozatnak ad otthont Miskolcon a Művészetek Háza Kávézója. Az ötlet dr. Pankucsi Márta jogász szociológustól származik, aki első alkalommal, egykori tanítványával, dr.

Ezekkel a gondolatokkal kívánt Boldog Új Évet „Az Avasi Arborétumért” Alapítvány elnökeként Adorján Eszter a Csillagpont Rádió közéleti magazinműsorában.