Programajánló

Blahalouisiana, Hiperkarma, Parno Graszt, Punnany Massif, Quimby és 30Y – megérkeztek a Művészetek Völgye 2027 első fellépői

A 36. Művészetek Völgye 2027. július 23. és augusztus 1. között ismét tíz napra megtölti zenével, művészettel és közösségi élményekkel Kapolcsot, Taliándörögdöt és Vigántpetendet. Magyarország legnagyobb összművészeti fesztiváljának szervezői bejelentették az első fellépőket. A koncertek mellett színházi előadások, irodalmi és képzőművészeti programok, valamint családi és közösségi élmények várják majd a látogatókat. A szervezők emellett ismét meghirdetik a FényArtban a Klastrom nyílt fényfestészeti pályázatot, amelyre bárki jelentkezhet.

Programajánló

Minden rendezvény életében eljön az a pillanat, amikor kinövi a régi kereteket, egy kicsit szépül, bővül, más perspektívából közelíti meg önmagát és azt, amit nyújtani szeretne – az Avasi Kvaterka életében most érkezett el ez az időszak.

Döntőjéhez érkezett a II. Rákóczi Ferenc Könyvtár olvasásnépszerűsítő versenye, a Hahó, Könyvtár(s)ak. A népszerű vetélkedő szóbeli fináléját 2025. június 2-án, hétfőn délelőtt 10 órától tartják az intézmény központi épületében (Miskolc, Görgey A. u. 11.).

Május 30-án, pénteken rendhagyó nyitvatartással és esti meglepetésekkel várja a látogatókat a MÚK – Miskolci Újrahasználati Központ.

A 33. Bükki Hegyi Maraton-Kisgyörgy Ádám Emlékverseny elnevezésű nemzetközi terepfutó viadalt június 7-én, szombaton rendezik meg. A négy egyéni és egy váltószámot kínáló erőpróbára a kedvezményes előnevezést június 1-ig lehet igénybe venni.

Kiss Gergely (balról), Sinkó-Uribe Ábel és Kovács Gyula a klubcsapat országos bajnokság tavalyi céljában.

A XXXIV. Tisza Triatlont május 24-25-én rendezik meg Tiszaújvárosban.

Kovács Gyula Olaszországban megnyerte az U23-as korosztály versenyét.

A Tiszaújvárosi Triatlon Klub tavaly Európa-bajnoki címet kiérdemlő, a párizsi olimpián 11. helyezett sportolója, Lehmann Csongor május 17-én, szombaton, Japánban kezdi meg a pontgyűjtést az idei világbajnoki szériaverseny-sorozatban (WTCS). 

A román utazásszervezők látványos érdeklődést mutattak Miskolc turisztikai kínálata iránt a Visit Hungary által szervezett tavaszi B2B workshop roadshow-n, amely május 7-én Bukarestben, május 8-án pedig Kolozsváron zajlott.  A rendezvényen számos magyar úti cél és...

Két észak-magyarországi szálláshely nyerte el ma a nemzetközi Good Travel Seal minősítést, amelyet a világ egyik vezető fenntarthatósági turisztikai értékelőrendszereként tartanak számon - tájékoztatott a Green Destinations magyarországi képviseleteként az Innotime...

A II. Rákóczi Ferenc Könyvtár 2025. május 10-én, szombaton délelőtt 10 és délután 3 óra között 9. alkalommal rendezi meg a Könyvtári Majálist.

A 33. Bükki Hegyi Maraton-Kisgyörgy Ádám Emlékverseny elnevezésű nemzetközi terepfutó viadalt június 7-én, szombaton rendezik meg. A kedvezményes előnevezés már elindult a négy egyéni és egy váltószámot kínáló erőpróbára.