Oktatás-képzés

Folytatódnak gyermekprogramok a könyvtárban

Novemberben három programmal várja a gyermekeket a II. Rákóczi Ferenc Könyvtár Központi Könyvtára (3530 Miskolc, Görgey Artúr utca 11.).
Az intézmény gyermekkönyvtárában november 10-én, kedden 17 órától az Ünnepeljük együtt Márton-napját! című rendezvény ovisoknak és kisiskolásoknak szól, ugyanis Szemán-Czégé Dóra színésznő, óvoda- és drámapedagógus rendhagyó foglalkozással készül. Mesékkel, felolvasással és igazán vidám élménnyel. Reméljük, hogy mindez igazi Márton-napi hangulatot teremt, így vidám, közös pillanatokat élhetnek át a gyerekek.

Oktatás-képzés

A napokban megkezdődött a MEAFC Erasmus+ Sport MORE + GAMES mobilitási programja Olaszországban, ahol a Miskolci Egyetem sportszakmai csapata a CUS Salerno fogadó partnerrel közösen vesz részt tapasztalatcserén és szakmai programokon.

Kitört a vakáció, véget ért a vizsgaidőszak és ehhez igazodik a II. Rákóczi Ferenc Könyvtár nyári nyitvatartási ideje is. A mostani változás június 29. és augusztus 31. között lesz érvényben.

Hatodik alkalommal rendezte meg a MiReHu Nonprofit Kft. a MaKukáció – Hulladékgazdálkodási élménynap gyermekeknek elnevezésű szemléletformáló rendezvényét.

Különleges módon hívja fel a figyelmet a környezettudatosság fontosságára a miskolci Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum: a Fenntarthatósági Témahét keretében diákjai szó szerint új...

Ha a gyerekek megtanulnak figyelni egymásra, együtt gondolkodni, megosztani a véleményüket, az az iskolai teljesítményükre és a mentális jóllétükre is hatással van – ebben a drámapedagógia kulcsszerepet tölthetne be, mégsem kap elég teret az óvodákban-iskolákban....

A hangos olvasás világnapja alkalmából a MiReHu Nonprofit Kft. munkatársai három óvodába látogattak el, ahol a gyermekeknek felolvasták a társaság Múki és a Fekete Királyság című meséjét.

A Tokaj-Hegyalja Egyetem a szőlész-borász mérnöki alapképzésben megelőzte a legtöbb hazai nagymúltú felsőoktatási intézményt a második legnagyobb hallgatói létszám elérésével.

A Miskolci Egyetemen ünnepélyes keretek között adták át a Hungária Veszélyesáru Logisztikai Laboratóriumot, amely négy meghatározó ipari szereplő – a Hungária Veszélyesáru Mérnöki Iroda Kft., a Trusty Business Management Zrt., az IBCS Hungary ...

Három miskolci gimnázium – a Miskolci Herman Ottó Gimnázium, a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és a Földes Ferenc Gimnázium – is bekerült a TOP 100-as Országos Gimnáziumi Rangsorba.

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem és a BorsodChem hosszú távú innovációs és képzési együttműködést indít, amelyben kutatók és ipari szakemberek közösen dolgoznak a gyártást hatékonyabbá tevő technológiai fejlesztéseken, miközben a hallgatók...