Kultúra

Hét fiatal, hét vendégváró közösség – kistelepülések jelentkezését várja a KAPOCS

Magyarországi kistelepüléseket hív a KAPOCS – Magyar fiatalok világjátéka: hét olyan közösséget keresnek a szervezők, amely szívesen fogadna egy-egy külhoni magyar fiatalt a 2027. januári világdöntő napjaiban. A mentortelepülések vendégszeretetükkel, hagyományaikkal és közös programokkal tehetik személyes élménnyé a magyar összetartozást.

Kultúra

Ismét örömteli hírről tudunk beszámolni, ugyanis egy újabb kistelepülési könyvtár felújítása valósult meg. A rudolftelepi szolgáltatóhely ünnepélyes átadóját a közelmúltban tartották.

Június harmadikától látható Wittelsbach Erzsébet osztrák császárné és magyar királyné rekonstruált ruháiból nyílt kiállítás a bánhorváti Platthy-kastélyban.

A Balla Riana Emma főszereplésével készült kisjátékfilm, a Rianás közel száz nemzetközi díjat tudhat magáénak; az alkotás folyamatosan fesztiválozik, most éppen a Cannes-i világfilmfesztiválon mutatkozott be sikerrel, hiszen elődöntőbe jutott.

Mozart és Da Ponte első közös műve a vágyak és a meglepetések vígoperája, amely hol ellenállhatatlan humorral, hol szívbemarkoló őszinteséggel mesél rólunk, emberekről. Szabó Máté lendületes, szellemes rendezése közelebb hozza a történetet a mai nézőhöz.

Egy, Magyarországon még kevéssé ismert regénytípussal, a regionális krimivel jelentkezett a miskolci születésű Bánhidi Lilla, ismert televíziós riporter. A könyv ízig-vérig miskolci: a város és a környék ismert helyszínein játszódik.

A II. Rákóczi Ferenc Könyvtár 2023. május 13-án, szombaton délelőtt 10 és délután fél öt között 7. alkalommal rendezi meg a könyvtári majálist.

Az elmúlt napokban különösen nagy megtiszteltetés érte a közhasznú TermészetBÚVÁR Alapítványt.

Kezdetben csak szórakozásból és szórakoztatásból játszottak együtt hangszereiken, később szenvedély lett életükben a zene. Miskolc orvos-jogász-tanár összetételű értelmiségi zenekara, az Áll-a-tok, a hard rockot műveli.

Idén május 11-e és 13-a között minden eddiginél sokszínűbb programpalettával várunk a történelmi Avasra. Hogy milyen lesz az egyre bővülő XI. Avasi Borangolás?

Igazán jeles év elé néz a Miskolci Nemzeti Színház 2023-ban. 200. évadát kezdi meg a teátrum, a Miskolci Balett megalakulásának 10. évét ünnepli, a Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivált pedig már hatodjára élvezheti a táncszerető miskolci közönség.
...