Programajánló

Programajánló

A nyár utolsó hétvégéjén a jó időt kihasználva, szabadtéri rendezvénnyel várta a Miskolci Nemzeti Színház az érdeklődőket. Délelőtt családi és gyerekprogramok közül válogathattak a színházbarátok, este pedig a felnőtteknek kedvezett a teátrum.

Ízek, amelyekért a királynék is rajongtak, messze földön híres lakomák, és kísértések, amelyek találékonnyá tették a középkor emberét.

A világ legnagyobb koncertsorozatára készül zenésztársaival a meglepetéseiről, különös ötleteiről is elhíresült zenész, Szurasenkó Dániel, a Miskolc Klezmer Band alapító-vezetője, a Béke Nagykövete, a Csillagpont Rádióban az 1000 Koncert Hazánkért elnevezésű zenei...

A 2019. augusztus 10-én szombaton 17 órától újra megrendezésre kerül az Avasi Kvaterka, amelynek helyszíne most a Kisavas Első sora lesz.

Miskolc önkormányzata ismét alkotói pályázatot írt ki azért, hogy tovább színesedjen a Tiszai Pályaudvar 1. peronja. A győztes, vagy győztesek kerítéselemenként 80 ezer forintot nyerhetnek.

A korábbi híradásokból az egész ország értesülhetett a Dédestapolcsányt május 29-én ért természeti katasztrófáról.

500 kilométeres jótékonysági és véradó futóesemény június 21. és 26. között a Vereckei-hágó – Kárpátalja – Felvidék – Miskolc – Eger – Budapest útvonalon.

Harmadik alkalommal rendezi meg a Deboti VSE Hejőkeresztúrban országos vitorlás versenyét, az Expert Fps Kupát, június 29-30-án.

A túlsúly és az elhízás együttesen a felnőtt lakosság több mint kétharmadát érinti napjainkban Magyarországon! Különösen figyelmet kell fordítanunk a gyermekkori elhízás egyre nagyobb mértékére is, hiszen minden negyedik-ötödik gyermek túlsúlyos vagy elhízott!...