-
Országszerte többszázezer diák kezdi meg szeptember elsején a tanévet, amely a közlekedésben is új helyzetet teremt.Sűrűbb ilyenkor a forgalom az oktatási intézmények környékén, ahol szeptemberben fokozott jelenléttel segíti a biztonságos gyalogos és gépjárműközlekedést a rendőrség. Mondta el a Csillagpont Rádió műsorában Janasóczki Attila alezredes, a Borsod-Abaúj-Zemplén Várm
-
Ez már a harmadik fesztivál lesz a borsodi egyeszékhelyen, amelyre hónapokkal korábban megkezdődtek az előkészületek. Kellett is hozzá idő hiszen a keresztény értékek gyarapítására hivatott, ökumenikus lelkiség jegyében szervezett programok száma meghaladja az ötvenet.
-
Tisztújító és egyben négy év munkáját értékelő közgyűlések adták az alkalmat arra, hogy a vöröskeresztesek munkájáról, véradási kötelezettségeiről, eredményeiről, humanitárius tevékenységéről kérdezze a Csillagpont Rádió műsorában a szerkesztő Monos Márta, a Magyar Vöröskereszt három megyét irányító igazgatóját.
-
A sajnálatos módon még mindig tabu témaként kezelt és a népesség jelentős részét érintő inkontinenciáról, a medencefenék területét érintő funkciózavarokról és ezek gyógyítási módjairól tájékoztatta a hallgatóságot dr.
-
Egyre kifinomultabb módszerekkel jelenik meg napjainkban a kiberbűnözés, amelynek egyik jellemző formája a pénzügyi idíttatású szexuális zsarolás, azaz a szextorzió. És ma már nem elsősorban csak fiatalkorúak a sértettek.
-
A válság, melyet 2014-ben átélt a prügyi szárazásu doktornő, igencsak megváltoztatta életét. Merthogy a gyógyítás mellett megjelent a képzőművészet is mindennapjaiban. Festményeit azóta számos kiállításon láthatták már, ezúttal pedig könyvvel lepte meg tisztelőit. A jó ideje Arnót háziorvosaként dologozó dr.
-
Litványiné Schmidt Zsuzsanna mesterpedagógus, egészségtan tanár, a képzés egyik felelőse osztotta meg az információkat a képzés részleteiről, amelyhez szakmai előképzettség is szükséges. Az idősgondozás egyre frekventáltabb kérdés szerte a világban, így Magyarországon is. A demens betegekkel való törődés pedig a személyközpontú gondozás módszereit alkalmazza.
-
A Magyar Művészeti Akadémia elismerő oklevelét kapta a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület. A szervezet nevében Gergye Zoltán elnök vette át az elismerést augusztus 20-i nemzeti ünnepünk alkalmából Budapesten a 39. Mesterségek Ünnepén. A megtisztelő kitüntetésről Gergye Zoltán nyilatkozott a Csillagpont Rádiónak.
-
A tavalyi, nagysikerű konferenciát követően a Miskolci Egyetem Egészségtudományi Kara immár a második tudományos programot szervezi, ezúttal november 14-15-én. Pászk Norbert egyetemi tanszékvezetővel a szerveződő konferencia témáiról beszélgettünk, úgy mint: gyógynövény gyűjtés, termesztés, gyógynövény feldolgozás, felhasználás, ehető gyógynövények, apiterápia, gyógynövényturiz
-
Zsámbókné Zana Mária az AVIVA Alapítvány oktatója és kurátora beszélt a Csillagpont Rádióban a speciális torna eredményeiről, amely helyes életmóddal és étrenddel kiegészülve hozhatja meg a kívánt hatást. A módszert egyre több orvos is elismeri és ajánlja pácienseinek, hogy a női és férfi szervezet saját öngyógyító folyamatait támogassa és serkentse.
-
A babamasszázs fortélyait sajátíthatják el az Egészségfejlesztési Iroda és Lelki Egészségközpont gyógytornászától édesanyák, édesapák, nagyszülők. Hegyiné Barna Anna elmondta: 3 hónapos kortól egy éves korig fogadják a babákat és szüleiket. A megtanított mozdulatsorok elsősorban a korai kötődés kialakításában kapnak fontos szerepet.
-
Az alapító és szerkesztő testvérpár, Kováts Ágoston és Kováts Bence voltak a stúdiónk vendégei, akik felelevenítették az elmúlt öt év eseményeit és a kezdeti elképzeléseket. Most ünnepelni készülnek, szeptemberben 2-án a Grizzly-ben várják az érdeklődő lokálpatrióta közösséget.
-
Sok éve már, hogy a magyarországi Szent Jakab-út becsatlakozott az Európán átívelő, hivatalos Camino de Santiago zarándokútba, és ily módon a nagy Camino szerves része lett. Mégis viszonylag kevesen tudnak róla. Pedig a belső utazás, az önismereti lelki elmélyülés, a természetközeli kapcsolat csodás élménye semmihez sem hasonlítható. Mondta el dr.
-
Minél többet megtanulni, minél több gyakorlati tapasztalatra szert tenni. Ez a feladata az egyetemről kórházba kerülő rezidensnek. Nos, milyen lehetőségeket kínál ehhez Miskolcon a Szülészeti és Nőgyógyászati Centrum? Egyebek közt erről, valamint a rezidens-képzésről kérdezte a Csillagpont Rádió műsorában dr. Szántó Lilit Monos Márta.
-
Díszoklevelek, címzetes címek, életmű és lojalitás díjak. Ezek elérése lehetett és lehet javaslatokat tenni a Magyar Orvosi Kamara Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Területi Szervezeténél, ahol elhatározták az említett elismerések alapítását. Még a Covid idején. A kamara elnökét dr.
-
Alig három éve még csak álom volt, mára valóság lett. És minden bizonnyal nem csupán a helybéliek, hanem a Sajóbábonytól távolabb élők örömére is szolgál majd a város mintegy kétszáz méter magas dombjára megépített kilátó, ahonnan pompás a kilátás Bükkre, a tokaji Kopasz-hegyre és a távoli Tátrára is.
-
Kós Mariann mediátor volt a vendége a Csillagpont Rádiónak. Témánk a párkapcsolati problémák. Mit lehet tenni hogy minden negyedik házasság ne végződjön válással? Mit javasol a szakember? Van -e olyan tanács, amit minden házaspár megszivlelhet? A Kommunikáció fontosságáról is beszélgetett B.Tóth Erika a szakemberrel.
-
Emőd település kultúrális élete az utóbbi 2-3 évben megváltozott. A Nyári esték sorozat , és a kiemelt rendezvények, fesztiválok a környékről is sok érdeklődőt vonzanak. Augusztus 20-án testvér településükről Parajdról lesznek küldöttek, akiknek pénzt gyüjtöttek, hogy segitsék az ott élőket, a természeti katasztrófa utáni állapotban.
-
A Miskolci Máltai Játszótér vezetője, Fülöp Mónika segítségével kaptunk betekintést a 24 éves játszótér gazdag programkínálatot nyújtó mindennapjaiba. Az Avasi lakótelepen található közösségi tér fontos esemény helyszíne lesz augusztus 16-án, szombaton, hiszen ekkor rendezik meg „ A Játszótér éjszakája „ elnevezésű rendhagyó programot, hosszított nyitvatartással.
-
A Miskolci Egyetem Egészségtudományi Kar Védőnő Tanszékének két munkatársa, dr. Kós Gáborné és Papp Gyöngyi szakvédőnők voltak a Csillagpont Rádió vendégei.
-
Molnár Ágnessel, a Redesign Divatsuli alapítójával beszélgettünk a fenntartható divat térhódításáról, ruhatárunk újrahasznosításáról, divatóráról, divathétről, divatexpóról. A szakember elmondta: a nagy érdeklődésre való tekintettel kisebb településekre is szeretnék elvinni a fenntartható divat kínálta lehetőségeket.
-
Kapás Katalin mentálhigiénás szakember volt a Csillagpont Rádió vendége. Arról beszélgettünk, hogy Önismereti-Pszichodráma tanfolyamot inditanak Miskolcon. Még lehet jelentkezni a képzésre, hogy hol, mi a felvételi elbeszélgetés témája, az kiderül az anyagból. B.Tóth Erika azt is megkérdezte, hogy valóban a lélek ellenálló képessége fejlődik e, a kurzus után?
-
A Csillagpont Rádió vendégével, Kós Mariann IGazságügyi mediátorral arról beszélgetett B.Tóth Erika hogy MIÉRT VÁLUNK? ebben sok minden benne van: érzelem, társadalmi kérdések, személyes történetek. miért dönt úgy megannyi házaspár hogy külön utakon folytatják? Mi jobb a gyerekeknek? egy válás, vagy egy rossz légkörű családban élni?
-
A Longevity Hub egy szakmai közösség, amelynek tagjai orvosok, gyógyszerészek, dietetikusok, pszichológusok, természetgyógyászok, coachok, gyógytornászok, edzők, kutatók, IT-szakemberek, valamint szolgáltatóként egészségközpontok, orvosi rendelők, prevenciós eszközöket forgalmazók és táplálék-kiegészítő-gyártók. A közösség alapítójával dr.
-
Augusztus 7-én éjfélig lehet pótfelvételi eljárásban jelentkezni a Miskolci Egyetem Egészségtudományi Karára is. A pótfelvételi egy második esély, melynek során egy szak választható, jellemzően önköltséges formában, de vannak még állami ösztöndíjas helyek is. dr.
-
Veress Tamás gyűjteményi vezetővel többek között a közelgő évfordulóról is beszélgettünk, de a közelmúltban véget ért nagysikerű 6 hetes zoo-tábor tapasztalatairól is kérdeztük a szakembert, amit idén immár 26. alkalommal szerveztek meg a Bükki Fiatalok Természetjáró Egyesületével.
-
A Miskolci Nagycsaládosok Egyesületének elnöke Bak László örömmel és lelkesen idézte vissza a gyermekeik számára felejthetetlen élményeket nyújtó egyhetes nyári táborukat. Az egyesület önkéntesei azonban már a szeptemberi tanévkezdésre is gondolnak, hiszen ezekben a napokban Miskolc több nagyáruházában veszi kezdetét a hagyományos tanszergyűjtésük.
-
A Supersum Háladíjat Bernasconi-Bús Katalin a Supersum Közhasznú Alapítvány elnöke alapította néhány éve egy rossz tapasztalat hatására. Azóta több kiváló pedagógus részesült a megtisztelő elismerésben. Most a 2025-ös esztendő kiemelkedő szakemberei mutatkoztak be a Csillagpont Rádió hallgatóinak.
-
Örök téma nyáron a napozás. Milyen naptejet használjunk, hány faktorosat, mennyi ideig lehetünk a napon, menjünk e inkább szoláriumba. Megannyi minden évben ismétlődő kérdés. A Csilagpont Rádió vendége volt Hanák Éva bőrgyógyász, vele beszélgetett B.Tóth Erika.
-
Rangos kitüntetést vehetett át a fővárosban Vas Mónika a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház ápolási igazgatója. A védelmi feladatok kialakítása, végrehajtása, a honvédelem ügyének képviselete és támogatása terén hosszú évek óta kimagasló eredménnyel végzett munkáját, a Honvédelemért Kitüntető címmel ismerték el.
-
Tíz éves születésnapot ünnepel az idén a Magyarországi Légimentésért Alapítvány, melynek fő célja a hazai légimentés megismertetése, széleskörű támogatása. Az ötlet Nagy Boglárkától származott, akinek neve ma már elválaszthatatlan e tevékenységtől. Ezt hangsúlyozta dr. Szabó Tímea aneszteziológus szakorvos is a Csillagpont Rádió műsorában.
-
Több mint három évtizedes, nagy szakértelemmel, következetességgel és lelkiismerettel végzett munkája után átadta vezetői feladatát a Miskolci Egyetem Marketing és Turizmus Intézetének vezetője. Dr. Piskóti István professzor azonban nem vonul teljesen vissza, mert mint mondja, ezt nem lehet abbahagyni. Már körvonalazódnak is fejében a jövőbeni feladatok.
-
A lakosság számára is rendkívül hasznos felmérés zajlik a MODENT pilot program keretében a Győri kapui városrészben ahol már javában tart a közlekedési szokásokról és energetikai fogyasztásról képet adó adatgyűjtés. Ez utóbbival kapcsolatban aktívan számítanak a lakosok segítségére, akiket érdekeltté is tettek az adatgyűjtésben.
-
Kiss Mátyás Zoltán alig volt három esztendős, amikor testnevelő tanár édesapja, az ismert jégkorong edző pályára vitte a fiát, akinek sorsa ezzel megpecsételődött. Életre szóló szerelem lett számára a jégkorong.
-
Leköszönt tisztségéről a Rotary Club Miskolci Angyalok elnöke. Mi mindenre jutott az egy esztendőre szóló megbízatás során? Erről kérdezte Balogh Beáta klinikai szakpszichológust a Csillagpont Rádió műsorában a szerkesztő Monos Márta.
-
Atelier Kiválósági Díjat és a zsűri külön díját is elnyerte Románia legrégibb nemzetközi színházi seregszemléjén, Nagybányán Harsányi Attila színész. A Miskolci Nemzeti Színház művész-rendezője, a TTH Színpad létrehozója és működtetője, az idei Országos Színházi Találkozón Szolnokon még tovább gazdagította elismeréseit.
-
A mentál higiéne, a lélek az érzelmek higiéniéje, önmagunk megismerésével kezdődik.Ki vagyok Én? hová vezet az életem útja? befolyásolhatom e a sorsomat? mit tehetek hogy boldog legyek? Ezekre a kérdésekre keressük a választ Dr. Kerekes Ferenccel. B.Tóth Erika vagyok, hallgassák meg a beszélgetést.
-
Augusztus elseje a Tüdőrák világnapja. Ebből az alkalomból beszélgetett B.Tóth Erika Csánky Eszter Tüdőgyógyász Főorvossal. Mire kell felhivni a lakosság figyelmét, gyógyitható e a tüdődaganat? milyen új gyógymódok vannak napjainkban? ilyen és hasonló kérdésekre adott választ a Borsod-Abaúj-Zemplén- Vármegyei Kórház Tüdőgyógyászati Centrumának vezetője.
-
Témánk a Komplex Instrukciós Program, röviden a- KIP- egy kooperativ tanulási módszer, mely a Hejőkeresztúri Iskolából indult el, és mára 200 Általános és középiskola alkalmazza ezt a tanulási módszert. Hogy mi a lényege, miért szeretné sok iskola bevezetni, erről beszélgetett B.Tóth Erika a Miskolc Egyetem Tanárképző Intézetének Igazgatójával, a Pedagógusképző Központ Főigaz
-
dr. Rimaszékiné Mazurka Dóra szakmai vezető tájékoztatta a hallgatókat a június végétől igénybe vehető mozgásformákról. Közülük is kiemelte a heti két alkalommal tartott vízitorna foglalkozásokat, amire az EFI gyógytornásza várja az érdeklődőket a kórházi Szabadidőpark medencéjében. Fontos mozgásforma még az intimtorna, amelynek megtanulását követően otthon is gyakorolható.
-
2018 óta tart az a kutatás, amelynek alapját képezi a hátrányos, illetve halmozottan hátrányos helyzetű abaúji térségben végzett szűrővizsgálatok mind a felnőtt, mind a gyermek lakosság körében. A hét éve tartó vizsgálatok tapasztalatairól Perge Anna a Miskolci Egyetem Egészségtudományi Karának tanársegéde beszélt a Csillagpont Rádióban.
-
és aki mindezt egy személyben megtestesíti nem más, mint Reiman Zoltán.
-
Adorján Eszter az Avasi Arborétumért Alapítvány elnöke, okleveles természetvédelmi mérnök sokat fáradozik azon, hogy egyre ismertebb legyen a miskolciak körében a város szívében található arborétum és fenyőkert. Nyáron a táborozó gyerekek vezetett sétákon ismerkedhetnek az örökzöldekkel, de időpont egyeztetést követően bárkit szívesen látnak, akár csoportokat is.
-
„Kiváló Munkacsoport” kitüntetéssel ismerték el a B.A.Z. Vármegyei Központi Kórházhoz tartozó Hospice Osztály dolgozóinak munkáját az idén, a Semmelweis Nap alkalmából rendezett ünnepségen.
-
Juhász Ildikót már ötödikes korában lenyűgözte az egészségügyi pálya. Mint mondja, teljesen tudatosan választotta ezt a hivatást. Munkája elismeréseként az idén megkapta a Kossuth Zsuzsanna Díjat. Ebből az alkalomból kérdezte életútjáról a központi kórház Szülészeti és Nőgyógyászati Centrumának főnővér-helyettesét Monos Márta.
-
Eredményes munkáról számolhatott be az MRT elnöki tisztségéből leköszönő elnök dr.
-
Az elmult években egyre többen keresik a fejlődés az önismeret és a tudatos életvezetés lehetőségét.nemcsak a magánéletben hanem a munkahelyen is.
-
Egészséges élet, életmód váltás. Fogyás, mozgás. megannyi az egészségünk érdekében elhangzó fogalmak. Van aki a Keto diétára esküszik, van aki a kalóriákat számolgatja ha fogyni szeretne. Mizsefr Andrea életmód tanácsadó Tiszaujvárosban és Miskolcon is rendel. Elmondta B.Tóth Erikának hogy Ő mit tart eredményesnek.
-
Anya és lánya közös projektjükről is mesélt a Csillagpont Rádió kedd reggeli közéleti magazinműsorában. Elekné Aranyos Krisztina, a miskolci Szabó Lőrinc Általános Iskola tanítója a közelmúltban Miniszteri Elismerő oklevelet vehetett át, amely, mint mondta meglepetésként érte. Lányával, Kissné Elek Zsuzsival, két évvel ezelőtt indították el a Mesélj még nekem!
-
Az idősgondozásról és annak finanszírozási modelljeiről tájékoztatta a hallgatókat Bukta Ilona a Miskolci Egyetem Egészségtudományi Karának tanársegéde. Az öregedés demográfiájáról elmondta: a népesség elöregedése maga után vonja az aktív korúakra jutó eltartottak számának emelkedését.