Kultúra

Májusi Csillagparty a miskolci Dr. Szabó Gyula Bemutató Csillagvizsgálóban

2024. május 10-én, pénteken, 20 órától Dr. Somosvári Béla Márton "Az ARIEL küldetés - magyar részvétellel" című előadását hallgathatják meg. "Várhatóan 2029-ben pályára állítják az ARIEL küldetést, amely a távoli csillagok körül keringő exobolygókat vizsgáló űrtávcső lesz. A tervezésben és a megvalósításban több nemzetközi űripari vállalkozás is részt vesz. Köztük a miskolci ADMATIS Kft. is."

Kultúra

Szerencs újkori történelme szorosan összekapcsolódik a gyárainak történetével. Sikereik fellendítették a város gazdasági és szellemi életét, hozzájárultak a térség ipari kultúrájának meghonosodásához.

70 éves a miskolci Egressy Béni Zeneiskola.  A neves évfordulót egész tanéven át tartó koncertsorozattal ünneplik az iskola tanárai, diákjai és a meghívott vendégművészek.

Ács Gyula egyike azoknak, akik elmondhatják magukról, hogy igazán szerencsések.

Különleges helyszín, különleges alkalom. A Magyar Kultúra Napja alkalmából vette át a miskolci képzőművész, az Avasi Gimnázium művésztanára a számára oly megtisztelő Mazsaroff-díjat a Pannon-tenger Múzeumban.

A Herman Ottó Múzeum utazó bőröndjeibe nyerhettünk betekintést az intézmény két munkatársa Vassné Dobák Leonóra osztályvezető és Barsi Csaba múzeumi gyűjteménykezelő segítségével a Csillagpont Rádió kedd reggeli közéleti magazinműsorában.

Dr. Krauth Barbara, aki több évig tanított anatómia- és élettani ismereteket, 2015-óta dolgozik szülész-nőgyógyászként. Speciális szakterülete a visszatérő hólyag- és hüvelygyulladás. Vallja, hogy egy jó orvosnak soha nem szabad csak az adott panaszra fokuszálni....

Tokaj-Hegyalja ismert nagy és kis kézműves pincészeteinek ad bemutatkozási lehetőséget a város legelegánsabb boros programja, a Furmint Február Miskolc, amelyet immáron ötödik alkalommal rendeznek meg február 10-én a Népkerti Vigadóban. Az esemény kapcsán...

Megjelent a Tokaj-Hegyalja építészetét bemutató reprezentatív album.

A 11 veszélyeztetett örökséget egy történészekből, régészekből, építészekből, műemlékvédelmi, projektelemző és pénzügyi szakemberekből álló nemzetközi Tanácsadó Testület választotta ki.

Egy kivételesen újszerű, hiánypótló gasztrokiadvány szerzőit látta vendégül a Csillagpont Rádió stúdiójában Szász Anikó szerkesztő. Bózsó Gyula az Északerdő Zrt.