Kultúra

Májusi Csillagparty a miskolci Dr. Szabó Gyula Bemutató Csillagvizsgálóban

2024. május 10-én, pénteken, 20 órától Dr. Somosvári Béla Márton "Az ARIEL küldetés - magyar részvétellel" című előadását hallgathatják meg. "Várhatóan 2029-ben pályára állítják az ARIEL küldetést, amely a távoli csillagok körül keringő exobolygókat vizsgáló űrtávcső lesz. A tervezésben és a megvalósításban több nemzetközi űripari vállalkozás is részt vesz. Köztük a miskolci ADMATIS Kft. is."

Kultúra

Kezdetben csak szórakozásból és szórakoztatásból játszottak együtt hangszereiken, később szenvedély lett életükben a zene. Miskolc orvos-jogász-tanár összetételű értelmiségi zenekara, az Áll-a-tok, a hard rockot műveli.

Idén május 11-e és 13-a között minden eddiginél sokszínűbb programpalettával várunk a történelmi Avasra. Hogy milyen lesz az egyre bővülő XI. Avasi Borangolás?

Igazán jeles év elé néz a Miskolci Nemzeti Színház 2023-ban. 200. évadát kezdi meg a teátrum, a Miskolci Balett megalakulásának 10. évét ünnepli, a Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivált pedig már hatodjára élvezheti a táncszerető miskolci közönség.
...

Magyarországon 1990 óta rendezik meg a Föld Napját minden év április 22-én. Ezen a jeles napon az emberek világszerte különféle eseményeket rendeznek, amelyekkel igyekeznek felhívni a figyelmet a Föld természeti környezetének megóvására. Ebből az alkalomból 2023....

A hagyományoknak megfelelően a Szabó Lőrinc Idegennyelvi Könyvtárban (Miskolc, Mindszent tér 2.) idén is bemutatkozik az elmúlt esztendő Szabó Lőrinc-díjasa.

Általános- és középiskolásoknak szóló városnéző sétákkal bővül a Tourinform Miskolc idegenvezetői szolgáltatása.

Hajdú Viktorné Adriennt a Csillagpont Rádió hallgatói jótékony kezdeményezéseiről ismerhették meg az elmúlt években. Most azonban valami egészen másba fogott; Passiót rendez Húsvét közeledtével Hernádkakon és Tiszalúcon.

Mint az köztudott, víz nélkül nincs élet, vízre minden élőlénynek szüksége van. Sajnos egyre több tényező veszélyezteti a Föld egészséges, tiszta vízkészletét, ezáltal veszélybe kerülnek egyes fajok élőhelyei, szaporodó- és táplálkozóhelyei is.

Miskolcon a 2023-as esztendőt a kultúra évének szánják, több jeles évfordulót is ünnepel a város. A Csodamalom Bábszínház a 30., a Miskolci Szimfonikus Zenekar a 60., a Miskolci Nemzeti Színház pedig 200.

Egy páratlan rendező, egy világhírű táncegyüttes, és két klasszikus parádésan újrafogalmazva.