Programajánló

Teqball – Vb-kvalifikáció Miskolcon

A sikeres budapesti nyitány után Miskolcon folytatódik a MOL Országos Teqball Bajnokság II. fordulója. Május 18-án és 19-én többszörös világ- és Európa-bajnokokat láthat a közönség a DVTK Multifunkciós Sportcsarnokában. „Egy igazán impozáns sportlétesítményben izgulhatják végig a minden bizonnyal fergeteges mérkőzéseket, melyek tétje nem kevesebb, mint a 2024-es Teqball Világbajnokságra való kvalifikáció” – áll a Magyar Teqball Szövetség közleményében.

Programajánló

Nyílt napot tartottak a Miskolci Állategészségügyi telepen 2016. november 19-én ahol a létesítmény új igazgatója Sallai Anna is bemutatkozott. A Csillagpont Rádióba meghívtuk az igazgatónőt, akivel Soós András beszélgetett.

A Paverpol egy olyan technika, amely a kreatív újrahasznosítás jegyében fogant.

Nemzetközi méretű rajzközösséghez csatlakozott az Urban scetchers miskolci rajztársaság.
Egy alkotó napjukon kísérte őket el Soós András.

Jótékonysági gálaestet szervez 2016. október 16-án a Kun Klaudia Alapítvány. A műsor sztárvendége Pál Dénes, a fellépők közt pedig ott vannak a Ködmön formációs együttes táncosai is.

Európai Mobilitási hét programsorozatát Magyarországon, 2016. szeptember 16. és 22. között tizenötödik alkalommal rendezik meg. Ezen a héten színes programok várják az érdeklődőket.

Sárkány és ultralight repülők versenyeztek 2016. szeptember 10-11-én, Miskolcon és Egerben. A XXI. alkalommal megrendezett találkozón a Csillagpont Rádió is jelen volt. Soós András riportja.

Első alkalommal rendezik meg a Győri Kapui Vigasság elnevezésű szabadidős programot szeptember 10-én Miskolcon. Az eseményt az iskolakezdéshez igazították, melyben sport- és kulturális programokon kívül a legkisebbeknek és a legnagyobbaknak is színes...

Retro véradás - Szeptember 3-án (szombat), 9-18 óra között legalább 1800 véradót várnak. Monos Márta interjúja.

A Zsákos Alapítvány idén ötödik alkalommal rendezi meg nagy sikerű Sztómaexpó elnevezésű programját szeptember 9-én Budapesten.

Az utolsó kör - jótékonysági rendezvény a Salakmotoros Speedway Arénában