Kultúra

Májusi Csillagparty a miskolci Dr. Szabó Gyula Bemutató Csillagvizsgálóban

2024. május 10-én, pénteken, 20 órától Dr. Somosvári Béla Márton "Az ARIEL küldetés - magyar részvétellel" című előadását hallgathatják meg. "Várhatóan 2029-ben pályára állítják az ARIEL küldetést, amely a távoli csillagok körül keringő exobolygókat vizsgáló űrtávcső lesz. A tervezésben és a megvalósításban több nemzetközi űripari vállalkozás is részt vesz. Köztük a miskolci ADMATIS Kft. is."

Kultúra

Violáné Kéri Ibolya saját versét szavalja, Magyar Ápolók Napja 2017

Ezt csak megszállottként lehet csinálni – vallja Krajnyák Zoltán, a Miskolci Vadaspark zoopedagógusa

Negyven éves a Bükki Nemzeti Park. Az elmúlt 40 évről és nemzeti örökségünk védelméről a Bükki Nemzeti Park kommunikációs és ökotúrisztikai osztályának vezetőjével Paulikovics Ildikóval Soós András beszélgetett.

A Paverpol egy olyan technika, amely a kreatív újrahasznosítás jegyében fogant.

Nemzetközi méretű rajzközösséghez csatlakozott az Urban scetchers miskolci rajztársaság.
Egy alkotó napjukon kísérte őket el Soós András.

A zöldség, a gyümölcs és a gabonafélék jótékony hatásairól, valamint a gyógynövények és egyéb természetes gyógymódok lényegéről hallhatnak érdekességeket.

Idősödő emberek tudásvagyona és annak hasznosítása! A téma szakértőjével dr. Dobos Lászlóval az ageing kutatásról és annak eredményeiről is beszélget a szerkesztő Monos Márta.

Hagyományteremtő szándékkal, a névadó szobrának megkoszorúzásával Semmelweis napi ünnepséget rendeztek a MISEK, Miskolci Kórházban. Dr. Tiba Sándor főigazgató-főorvost, az ünnepség után kérdezte Monos Márta. Az ő összeállítását hallhatják hallgatóink.

Különleges születésnapi meglepetést készített a közelmúltban a B.-A.-Z.