Két sportágban, három helyszínen dübörögtek tovább a Diákolimpia® országos döntők

A középiskolások B kategóriás kézilabda döntője, és a legkisebbek Játékos Sportversenye zajlott a hévégén Tatán, Balatonfüreden és Kiskunhalason. A kézis fiúknál békéscsabai, a lányoknál bonyhádi csapatok vitték haza a trófeát, az alsósoknál pedig Szombathelyre került az aranyérem.

 

A versenyengedéllyel nem rendelkező diákoknak szóló kézilabda országos döntőn a fiúk Tatán, a lányok pedig Balatonfüreden versenyeztek a Komárom-Esztergom Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület, illetve a Veszprém Megyei Diáksport Egyesület szervezésében. Örömteli, hogy tavaly óta emelkedett a nevező csapatok száma, összesen majdnem 100 csapat nevezett be a versenyre. Az országos döntőre 14 lány- és 16 fiúcsapat jutott el, így a két eseményen összesen 420 diák vett részt. Három iskola fiú- és lánycsapattal is képviselte magát az országos döntőn: Debrecen, Tóth Árpád Gimnázium, Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium, Kollégium, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, valamint a Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium. A tatai megnyitón Michl József, Tata város polgármestere is részt vett, Balatonfüreden pedig Dr. Bóka István polgármester köszöntötte a résztvevőket. Az MDSZ-t mindkét helyszínen Együd-Máthé Vivien, a Területi Koordinációs és Szolgáltatási Osztály vezetője képviselte. A fiúk tatai döntőjén a Magyar Kézilabda Szövetség kellemes meglepetéssel szolgált a résztvevő csapatoknak, akik belépőket kaptak a Tatabányán hétvégén megrendezett Török Bódog Női Magyar Kupadöntő mérkőzéseire.

 

Kiskunhalason az alsósok kedvenc versenye, a Játékos Sportverseny országos döntője zajlott a szokás szerinti fantasztikus hangulatban, a Bács-Kiskun Vármegyei Diák- és Szabadidősport Egyesület szervezésében. Ez a versenyszám is több nevezőt hozott, mint a tavalyi tanévben, idén több mint 200 csapat indult el országszerte. Kiemelendő Vas vármegye, ahonnan 21 iskola képviseltette magát, és közülük hárman nemcsak eljutottak a 8 legjobb csapat közé az országos döntőbe, de mindhárom szombathelyi csapat dobogóra is állhatott. A helyszínen Fülöp Róbert, Kiskunhalas polgármestere, dr. Mák Kornél, a Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés alelnöke és Tóth Zoltán, az MDSZ alelnöke nyitották az eseményt.

 

A fantasztikus hangulatú versenyeken az alábbi iskolák szerezték meg az érmeket:

 

 

Kézilabda „B” V-VI. korcsport fiúk:

I.

Békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium

II.

Tatabányai Szakképzési Centrum Bánki Donát-Péch Antal Technikum

III.

Szegedi Szakképzési Centrum Déri Miksa Műszaki Technikum

 

Különdíjasok:

Legjobb kapus: Csapó Gergő, Szeged

Gólkirály: Szelezsán Zsombor, Békéscsaba

Legtechnikásabb játékos: Némedi Dávid, Debrecen

Legjobb felkészítő: Tulkán Zsolt, Békéscsaba

 

Kézilabda „B” V-VI korcsoport lányok:

 

Helyezés

Iskola

I.

Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium, Kollégium, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

II.

Tóth Árpád Gimnázium, Debrecen

III.

Miskolci Herman Ottó Gimnázium

Különdíjasok:

Legjobb kapus: Róde Zita, Miskolci Herman Ottó Gimnázium

Gólkirálynő: Juhász Luca, Pécsi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Egészségügyi Technikum és Szakképző Iskola

Legtechnikásabb játékos: Tóth Virág, Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium, Kollégium, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

Legjobb felkészítő: Szekerczés Szilárd, Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium, Kollégium, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

Játékos Sportverseny:

Helyezés

Iskola

I.

Oladi Általános Iskola, Szombathely

II.

Szombathelyi Derkovits Gyula Általános Iskola

III.

Szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola

 

A hétvégi Diákolimpia® Országos Döntők képei megtekinthetők a Diákolimpia® Facebook oldalán, a mérkőzések eredményei pedig a www.doeredmenyek.hu oldalon. A 2023/2024 tanévi Diákolimpia® alapszintű (körzeti) versenyei a Nemzeti Tehetség Program 40 millió forintos támogatásával valósulnak meg. Az országos döntőkön résztvevő tanulók és felkészítő tanáraik 5 000 Ft értékű Hervis utalványt kapnak.