Több mint 250 ezer ember küzd demenciával Magyarországon - Egyedülálló képzéssel segíti a betegeket ápolók munkáját a Johannita Segítő Szolgálat

Megkapta a svéd királyné által alapított Stiftelsen Silviahemmet akkreditációját a Sztehlo Gábor Evangélikus Szeretetszolgálat Ördögárok utcai idősek otthona – ezzel létrejöhet egy olyan trénercsapat, amely nemcsak egészségügyi dolgozókat, hanem demens szeretteikről gondoskodó családtagokat is felkészít az ápolással járó feladatokra. A Johannita Segítő Szolgálat által elindított képzés hiánypótló, Magyarországon ugyanis 250 ezer ember küzd a betegséggel – a diagnosztizált betegek száma ráadásul várhatóan jelentősen emelkedik majd a következő évtizedekben.

A Koraszülöttekért Országos Egyesület immár harmadik alkalommal indítja el „Együttdobban” című fejlesztési pályázatát

A Koraszülöttekért Országos Egyesület immár harmadik alkalommal indítja el „Együttdobban” című fejlesztési pályázatát, mellyel az érintett gyerekek fejlesztő terápiájához nyújtanak anyagi támogatást. A keretösszeg a tavalyi adó 1 százalékos felajánlásoknak köszönhetően 5 millió forint. A pályázatra 2024. április 20-ig várják a jelentkezéseket.

 

Két sportágban, három helyszínen dübörögtek tovább a Diákolimpia® országos döntők

A középiskolások B kategóriás kézilabda döntője, és a legkisebbek Játékos Sportversenye zajlott a hévégén Tatán, Balatonfüreden és Kiskunhalason. A kézis fiúknál békéscsabai, a lányoknál bonyhádi csapatok vitték haza a trófeát, az alsósoknál pedig Szombathelyre került az aranyérem.

 

Időjárás

Programok Miskolcon

 

Támogatónk

A Csillagpont Rádió  médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.
A Csillagpont Rádió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.